Az otthonunk

Az otthonunk felépítéséhet nagyon sok mindenre volt szükség: rengeteg időre, türelemre, anyagiakra. Emellett pedig természetesen szükség volt szeretetre is egymás között. Amikor a párommal összeházasodtunk, azonnal neki is fogtunk az otthon kialakításának és a családalapításnak. Három gyereket szerettünk volna és hármat is sikerült egészségesen a világra hoznom, a legkisebb most három éves, a legnagyobb pedig már nyolc. Az otthonunk pedig a legboldogabb és legmelegebb fészek, amit bárki el tud képzelni.

Nincs nagy házunk, csupán egy földszintes ház, négy szobával, egy konyhával és egy fürdőszobával. A lányunké és a mienk a két kisebb hálószoba, a fiúké közösen a nagy hálószoba, és a ház legnagyobb szobája pedig a nappalink, a közös tér, ahol együtt töltjük az időnket. Emellett pedig van egy kis udvarunk is, amelyen van egy apróbb lefödésünk, ahol nyáron lófrálni szoktunk. Én igazán meg vagyok elégedve ezzel az élettel és ezzel az otthonnal.

Persze, ahogy azt már mondtam, nem volt egyszerű mindezt összehozni. Mivel, miután megvásároltuk a házat és a szükséges részeit fel is újítottuk, nem maradt túl sok pénzünk, ezért azt találtam ki, hogy minden szükséges kelléket használtan fogok megvásárolni. Én mindig is készültem a családalapításra, ezért gyűjtögettem fiatal korom óta a dolgokat, amiket majd az új otthonomban fogok hasznosítani, de ezek leginkább ágyneműkből, abroszokból, és törölközőkből álltak és nem bútorokból és más nagyobb kellékekből.

Sokat gondolkodtam, hogy hogyan fogunk tudni mindent használtan beszerezni, hiszen a környékünkön nincs bútorturkáló, sem semmilyen más lehetőség arra, hogy használt tárgyakat vásároljak. Aztán arra gondoltam, hogy keresek egy apród oldalt. Nem használtam még soha ilyet, de természetesen tudtam a létezésükről. Amikor rátaláltam a Nextapróra, teljesen lenyűgözött, hiszen nagyon vagány rendszere volt kialakítva, hogy szűrni tudjak a dolgok között. A legtöbb oldalon csak görgetni lehetett összevissza és maximum arra lehetett rákeresni, hogy pontosan mi érdekel téged, de ha azt nem ugyanúgy kerested, mint amilyen néven az eladó feltöltötte a hirdetést, akkor soha meg sem kaptad.

A Nextaprón könnyedén lehetett keresni kategóriák alapján. Az általam legtöbbet használt kategória az Otthon és háztartás, a Műszaki cikkek, elektronika, a Baba-mama és a Játék csoportok voltak. Ezen kívül van még Ingatlan, Jármű (innen tervezünk a közeljövőben vásárolni), Állás, Sport, szabadidő, hobbi, Divat, ruha, kiegészítők, Szolgáltatások, üzlet, Állatok valamint Mezőgazdaság kategória is. A kategóriákon belül pedig alkategóriák is találhatóak.

Vegyék például az Otthon, háztartás kategóriát, amit a legtöbbet használt csoportok közül is a leginkább igénybe vettem a lakásberendezéskor. Lehetett keresni kifejezésekre is, de külön alkategóriák alapján is (Bútor, lakás-kiegészítők, világítás, háztartási felszerelések, élelmiszer, háztartási kisgép, háztartási nagygép, épületgépészet, hűtés-fűtés, építőanyag, kerti bútor, kiegészítő, növények, barkács, szerszám, egyéb otthon, medencék és kiegészítők). És minden alkategóriának megvannak a maga alkategóriái.

A lista, hogy mennyi mindent vásároltunk erről az oldalról pedig sokkal hosszabb, mint ezeknek az alkategóriáknak a listája. És azt kell hogy mondjam, hogy az sem okozott gondot, hogy szinte mindig mástól vásároltunk és mással kellett leszervezni a találkozót, és máshonnan kellett elhozni a megvásárolt dolgokat, mivel van még egy fontos szűrési lehetőség, amiről nem beszéltem: a megye, település, valamint település kilométerben megadott körzete alapján való választási lehetőség. A nagyobb dolgokat, mint például az ágyaink, a kanapé a nappaliban, vagy a konyhabútor, mind a megyén belül vásároltuk, de a kisebb dolgok esetében, ami nem éri meg, hogy sokat utazzunk miatta, csak a kisvárosunk 20 kilométeres köretéből kerestük ki. Merthogy ilyen alap dolgokkal kezdett kezdenünk a lakberendezést a házunkban. Ezek a nagyméretű alapdolgok után következtek a kisebb, de szintén szükséges cuccok, mint például edények, étkezőkészletek, porszívó és más takarítása alkalmas eszközök. Ezt követte pedig a kedvencem. Természetesen eddig is figyeltünk arra, hogy ne csak jó állapotban lévő, közelben megvásárolható dolgokat vegyünk meg, de arra is figyelemmel voltunk, hogy hogyan néznek ki a cuccok és mennyire találnak egymással. De miután egy év alatt minden szükségeset begyűjtöttünk, és elkezdtük a babaprojektet, már elkezdhettünk arra is figyelni, hogy olyan dolgokat vásároljunk a Nextaprón keresztül, amelyek a lakás díszítésére alkalmasak és semmilyen más funkciót nem töltenek be, mint hogy szebbé teszik a mindennapjainkat. Szerencsére ebből is nagyon nagy a választék az oldalon, szóval a saját ízlésünkhöz mérten tudunk vásárolni egy festmény a falra, néhány képkeretet, amibe idővel fotókat raktunk, egy hatalmas tükröt a nappali falára, néhány szép sötétítőt, fogast és hozzá találó akasztós kulcstartót a falra és még sok minden mást.

De természetesen, amennyire fontos volt az Otthon, háztartás kategória a berendezkedéskor, annyira lett fontos a Baba-mama kategória, ahogy teltek az évek. Sokan kérdezték, amikor mondtam, hogy nem érzem furcsának, hogy használt termékeket vásárolok a gyerekeimnek, de erre, teljesen őszintén, mindig csak annyit tudtam válaszolni, hogy azt érezném furcsának, ha mindig új dolgokat vásárolnék, amiket amúgy is kinőnek fél év alatt, nekem meg a nyakamon maradnak a cuccok. Persze, ha három gyereke van az embernek, az azért ki tudja használni ezeket a dolgokat rendesen, de ez még úgy is igaz, ha eredetileg is használtam vásárolta a termékeket.

Egyébként, nagyon imádtam azt, hogy mivel nem boltból vásároltam a termékeket, ahol természetesen „szakértők” szoktak dolgozni, hanem személyesen, anyukáktól, meg apukáktól, ezért a baba-mama holmi vásárlás mindig úgy nézett ki, hogy amikor találkoztam az eladóval, minimum félórát, de volt, hogy másfelet is beszélgettünk közös témánk tapasztalatairól: a gyereknevelésről. Ha nem lenne a Nextapro, akkor soha nem lett volna részem ezekben a beszélgetésekben, szóval bárki bármit gondoljon, én továbbra is nagyon jó ötletnek tartom. Természetesen minden megvásárolt dolgot jól megpucoltam, addig nem hagytam, hogy a gyerekeim közelébe kerüljön, de legtöbbjükön lehetett látni, hogy mindig tisztán tartották az előző gazdái is.

A Nextapro apróhirdető oldalon keresztül vásároltam etetőszéket (kettőt is, mivel az első csak az első két gyereket élte túl, aztán sikeresen kitörött a lába, amikor a sógorom viccelődésből bele akart ülni.) Emellett innen vásároltunk az évek során több babahordozót is, amiben kényelmesen magunkon tudtuk cipelni a gyerekeinket a férjemmel. Ezt a megoldást mindketten sokkal jobban szerettük, mint a babakocsit, ezért az első gyermek érkezésekor használtan vásárolt sport- és sima babakocsi is túlélte mind a három gyereket és utóbit még el is tudtam adni, mert még mindig volt olyan állapotban, hogy ért valamennyi pénzt. Mert ez egyébként az egyik csodája a Nextaprónak: vásárolhatsz is bármit, de el is adhatsz, hiszen csak néhány gombnyomásba kerül.

Szóval így alakítottuk ki a férjemmel az otthonunkat, ahol most boldogan éljünk mind az öten a mindennapjainkat és vigyázunk rá, hogy ezt a harmóniát meg is tartsuk.