Családunk összetartásának jelképe

Teljes bedobású családanya vagyok és imádom ezt csinálni. Négy gyereket nevelek egyszerre. Ebből az ikrek, a legkisebbek most lettek 14 évesek. A középső 16 éves és a legnagyobb egy hónapja lett nagykorú. Tudom, hogy még messze vagyunk attól, hogy elveszítsem, hiszen még egy év suli vár rá, amit biztosan itthonról fog végezni, meg majd az egyetemi évek alatt is mi fogjuk támogatni őt, de azért valamiért mégis ijesztőnek tartom a közeledő nagykorúságát. Úgy döntöttem hát, hogy valami olyasmivel fogom meglepni, amivel össze kötöm az egész családhoz, hogy mindig emlékezzen ránk, bármerre is járjon. Ehhez azonban két fontos tulajdonsága kellett, hogy legyen az ajándéknak: nagyon tartós dolgot kellett keresnem, és mégis, valami olyasmit, ami a mindennapos élet része. Mert könnyű tartósnak lenni, ha bedobnak egy fiókba és ott töltöd az éveidet. Még nem tudtam, hogy mi lesz az, de már tudtam, hogy az egész családnak fogfok vásárolni belőle. Nem féltem attól, hogy így elveszti értékét a nagylányom szemében, hiszen ő is nagyon szereti a családját, és tudom, hogy örülni fog, ha valami olyasmit kap, ami hozzánk köti.

Hónapokig terveztem ezt az ajándékot, és az utolsó pár hétben még mindig nem volt kikristályozódva, hogy mi legyen az ajándék. Mi az, ami mindig veled van, gyakran használhatod? Ez mindenképp valami használati tárgy kell, hogy legyen. De ebből is valami tartós, jó minőségű kellene. Aztán pedig akkor szállt meg az ihlet, amikor egyik este pénzt adtam Katának, hogy másnap vegyen magának ebédet a menzán. A pénztárcája (az ezeréves pénztárcája), amit még nagynénjétől örökölt, rettenetes állapotban volt. Nem is értem, hogy miért nem kérte még egyszer sem, hogy vegyünk neki már egy újat.

Szóval kitaláltam, hogy legyen pénztárca az ajándék. Azt veszek mindenkinek! Ráadásul bőr pénztárcát, mert úgy gondolom, hogy azok a legtartósabbak és szinte bármikor, bármilyen körülmény között jól mutatnak az ember kezében.

Mivel egy farmon élünk, ami egy kis városhoz esik csak közel, egyből tudtam, hogy internetről fog kelleni vásároljak, hiszen semmilyen üzlet nincs a közelünkben, ahol ilyesmit árulnának. Mondjuk, ha lenne, akkor sem mennék oda, mert akkor csak az az egy lenne belőle, ami azt jelentené, hogy mindenki ott vásárolna magának. Rákerestem hát a bőr pénztárcákra az interneten. Még nem volt pontos elképzelésem, hogy milyet szeretnék vásárolni, de szerencsére útközben e téren is megvilágosodtam. Találtam egy mindféle bőr kiegészítőket árusító webshopot, ahol bő választék volt női és férfi pénztárcákból is, és amelyek közül nagyon sok állatmintával volt ellátva. Ezek tetszettek meg a leginkább, hiszen így nem csak a családhoz köti majd az ajándék, hanem az otthonához, a farmhoz is. Egyébként pedig nagyon elegáns állatnyomatokról van szó, egyáltalán nem éreztem azt, hogy egy fiatal felnőttnek szégyellnie kellene egy ilyen pénztárcát. (Mert, hát ugye ebben a korban sok mindent szégyelleni szoktak a fiatalok.)

Katának, a szülinapos gyerekemnek egy ugró lovas mintával ellátott pénztárcát választottam, hiszen ő volt hatunk közül a leginkább ló mániás és az egyetlen, aki rendszeresen lovagolta a lovainkat. Rendkívül elegáns és nem túl nagy pénztárca volt, két darab papírpénz tartóval, egy darab aprópénz tartóval, hét darab kártyatartóval és három darab irattartóval. Ez azért egészen sok rekesz, akinek ennél többre van szüksége, az vagy nagyon gazdag üzletember, vagy csak szereti gyűjteni a fölösleges kacatokat. Magamnak egy ikerfedeles pénztárcát választottam, amin kivételesen nem állat van, hanem egy fa. Nem feltétlenül akartam kilógni a sorból, de úgy érzem, hogy nevelő és tápláló anyaként a családban sokkal inkább passzol hozzám egy óriási fa, aminek óriási gyökerei vannak, és aminek az árnyékában megpihenhet az egész család. A férjemnek, kissé viccesre véve a dolgot, egy vaddisznós pénztárcát választottam. Ez mögött csak annyi a sztori, hogy a vaddisznók gyakran okoznak gondot nekünk, amikor a mezőn feltúrják és megdézsmálják a kukoricaföldjeinket. Az ikreknek (akik amúgy fiúk) egy szarvasos és egy vadászkutya mintájú pénztárcát választottam. Nem szeretek egyforma dolgokat vásárolni számukra, kicsi koruk óta oda figyelek, hogy egészségesen alakuljon az önbecsülésük és az önképük, ehhez pedig nem árt, ha külön kezeli őket az ember, és nem egyként. A középső lányomnak pedig szintén egy lovas pénztárcát választottam, viszont ezen másképpen szerepel a minta. Ezt a döntést azért hoztam meg, mert annak ellenére, hogy ikrek is vannak a családban, és sokan is vagyunk, senki között nem érzek olyan mély kötődést, mint a két lányom között.

Szóval ezeket a pénztárcákat választottam ki. A férjem és a többi gyerekem is külön vásárolt ajándékot Katának, én pedig tortát is sütöttem a nagy napon, úgy hogy, úgy érzem, megkapta a kellő figyelmet, ami az alkalomkor illeti őt. A pénztárcás ötlet az egész családnak nagyon tetszett, Kata meg is könnyezett, amikor elmeséltem, hogy milyen meggondolásból vásároltam így az ajándékokat. A többieket meg természetesen meglepte, hogy Kata születésnapjának alkalmából ők is kaptak ajándékot.