Swarovski ékszerek, mint családi örökség

Minden családban vannak olyan kincsek, melyeket generációk őriznek féltve, gyakran elrejtve a világ elől, bármennyire is szép, vagy presztízs értékű az. Noha nem mindenki rejti el valóban annyira, mint ahogy az tűnik, hiszen vannak olyanok is, akik büszkén mutogatják ország-világ előtt, hogy milyen különlegességgel áldotta meg őket a sors. Igazándiból egyik sem jobb, vagy rosszabb megoldás, ez mind csak a szemlélő látásmódjától függően ítélhető meg. Az én véleményem az, ha egy ilyen nagybecsű tárgy birtokába jutunk, akkor tényleg csak az arra alkalmas pillanatokban színesítsük vele az ünnepeket, tényleg hagyjuk meg a különlegességet a különleges pillanatokra, tehát például Swarovski ékszerekben ne menjünk már akadályversenyre! A másik véglet sem jó, amikor az ember annyira félti, hogy élete végéig egy elrejtett fiókzsebben tartja, majd végrendeletében arról rendelkezik, hogy a továbbiakban is ilyen módon legyen tárolva, távol az árgus tekintetektől.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem csak az ember jellemétől függ a hozzáállása, hanem az életmódjától is. Tehát az, aki piszkosul gazdag, világ életében megvolt mindene, az nem fogja feltétlenül többre becsülni az ilyen örökségeket, mint bármi mást, ami számára lehet, hogy csak aprópénzt ér. Aztán az is lehet, hogy csak iszonyatosan büszke, ezért szeretné az egész világnak megmutatni minden pillanatban, hogy milyen kincs van a birtokában. Van egy barátnőm, aki például egy iszonyatosan gyönyörű kínai porcelán készletet örökölt a nagyszüleitől. Ez az őrült valószínűleg nem volt teljesen tisztában az értékével, vagy csak fogalma nem volt arról, hogy egy több mint 70 éves, kézzel festett porcelán étkészletet nem rakunk mosogatógépbe. Ha lett volna erről fogalma, akkor még a mai napig is meglenne az a gyönyörű festett étkészlet, nem pedig csorba, törött fehér tányérok sorakoznának a szekrényében.

Na de az én családom sem panaszkodhat. Mi képviselnénk a másik végletet, ugyanis apai ágon a nagymamám kapott a szüleitől nászajándékba Swarovski ékszereket. Akkor még nem volt akkora érték, mint ma, de egy gyönyörű ékszer szett, és maga az apropó mindig léleksimogató egy nőnek, legalább is a legtöbbnek. Nagymamám egész életében egyszer viselte azt, méghozzá a lakodalmában. Utána gondosan becsomagolva, elrejtette nagyon biztos helyre. Szegény mamám viszonylag fiatalon távozott közülünk, és a végrendeletében meghagyta, hogy ennek a Swarovski ékszereknek mindig a család legidősebb női tagjánál kell lennie, aki jelen esetben az ő egy szem lánya, a nagynéném. Hát ő sem különbözik sokban a mamámtól, így a Swarovski ékszerek ismételten csak a fiók alján porosodnak, és várják, hogy eljöjjön számukra egy szebb jövő. Számomra az viszont érthetetlen, hogy amennyire ez a nő hiú és magamutogató, miért nem hordja megállás nélkül, de igazából valahol örülök neki, hogy a családdal szemben legalább nem magát helyezi előtérbe. Mivel a nagynénémnek nincs lánya, ezért, ha csak az isteni gondviselés nem szól közbe, akkor én leszek a következő tulajdonos, így a szebb napokra továbbra is várhatnak a Swarovski ékszerek. Én nem azért nem hordanám, mert félteném, hanem mert egyáltalán nem illenek hozzám sem stílusban, sem színben, így valószínűleg maradnak a fiók alján. Pedig valóban gyönyörűek, lassan megérdemelnék, hogy hozzájuk méltó, fiatal, szép lányokon díszelegjenek, de ha csak valami nagy csoda nem jön közbe, akkor ezek az ékszerek még nagyon hosszú évtizedekig pihenő státuszban maradnak.